Csavaralátétek
Csavarkötésekben sokszor találkozunk különféle alátétekkel, de olyan kötés is lehet, ahol nincs alátét. Általános szabály, hogy ha nem szükséges, akkor ne alkalmazzunk alátétet, mert megnehezíti a szerelést, különösen az automatizált szerelést. Vannak esetek azonban, amikor szükség van alátétre.
DIN 125 / ISO 7089 Lapos alátét
Legegyszerűbb alátétfajta. Alkalmazásának több oka is lehet:
Az anya durva felülethez csatlakozna alátét hiányában (8.21. ábra).
A nem forgácsolással megmunkált felületek (melegen hengerelt, kovácsolt, öntött alkatrészek felületei) durva felületnek számítanak. Ha ezeknél az anya alatt nem alkalmazunk lapos altétet, akkor a meghúzási nyomatékából elégtelen szorítóerő ébred és így a kötés könnyen meglazul. Ekkor ugyanis a meghúzási nyomaték jelentős része a felületi egyenetlenségek képlékeny alakváltozását idézi elő. Az alátét felülete kellően sík, és kis felületi érdességű, ezért ez a képlékeny alakváltozás nem jelentős.
Felületi bevonat (festék) megsérülne.
Az alátét az anya forgatásakor védi az alkatrész felületi bevonatát, mivel az alátét és az alkatrész csatlakozó felületénél nincs relatív elmozdulás.
Puha anyagú (műanyag, fa, alumínium) alkatrészek összeszorításakor az anyag roncsolódhat.
A lapos alátét szétosztja a terhet, kicsi lesz a felületi nyomást, így nincs rongálódás.
Nagyszilárdságú csavaroknál (10.9), ha normál (viszonylag puha) alátétet alkalmaznak, akkor meghúzáskor az alátét képlékeny deformációja miatt nem alakul ki a szükséges előfeszítő erő a csavarban.
Ekkor csökken a kötés teherbírása, nő a deformáció. Nagyszilárdságú alátéteket alkalmazva az alátét képlékeny alakváltozása kiküszöbölhető.
Hornyok esetén alátét nélkül elégtelen lenne az összeszorító erő, tovább a csavar külpontos terhelést kapna, azaz nem csak húzásra, hanem hajlításra is igénybe lenne véve, és ez káros (8.22. ábra).
